A DUNAKÖRZŐ SZAKASZAI
LEJTŐS TEREP
A Fellegvártól indulva a kék jelzésen lefelé futva kell haladni a településig. A településen belül ezután a Fő utcán át vezet az út, majd a 11-es út mentén érjük el Gizellatelepet. A szanatóriumot megkerülve jelöletlen ösvényen jutunk el Dömösig.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A Fellegvárból a 11-es út mentén érhető el az első váltópont. Menetidő kb. 8 perc.

CSOPORTKÖR
A csoportkör a Dunakörző specialitása. Ezt a szakaszt minden csapattagnak egyszerre kell teljesíteni, “együtt szívunk” jeligére.
KIRÁLYETAP
A Dömösi parkolóból a piros majd pedig a piros háromszög jelzésen kell haladni a Prédikálószékig.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A dömösi parkolókban lehet parkolni ahol a második szakasz teljesítéséig ott lehet hagyni az autót.
KÖNNYŰ TEREP
Dömöstől Pilismarótig a Duna menti szántóföldek mellett vezet az út. Többnyire döngölt földúttal és homokos talajjal találkozhatsz.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A 11-es főút mentén érhető el a V3 Pilismaróton. Menetidő autóval kb. 5 perc. GPS: 47.794648, 18.864135
KÖZEPES TEREP
A 11-es út melletti váltóponttól a piros jelzésen kell futni az Őrhegyi elágazásig (3,2 km-nél) ahol a piros+és a Mária út (lila színnel jelölölt M) is csatlakozik az útvonalba. A jelzést követve érkezik be az útvonal Esztergomba, ahol a Bazilikánál található a váltópont.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 11-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 10 perc. GPS: 47.80056, 18.74044.
ASZFALT
Az Esztergomi Bazilikát megkerülve a Mária Valéria hídon át éri el az útvonal Szlovákiát. A határellenőrzés folyamata is beleszámít a teljesítési időbe! A hatzárátlépés után a Duna és a Garam partján kell futni Garamkövesdig (V5).
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont a határátkelést követően Párkányon (Sturovo) keresztül, az 564-es úton haladva érhető el. Menetidő autóval kb. 10 perc. GPS: 47.829873, 18.732255.
NEHÉZ TEREP
A szakaszt két főnek kell együtt teljesítenie! A váltóponttól a piros jelzésen, meredek emelkedőn kell felfutni a Burdov hegy oldalába. A piros jelzés gyönyörű panoráma úton vezet Kovácov-ig. Innen a 1515-ös úton, a Duna partján kell futni Szob irányába. Helemba (Chl’aba) teleülésen a buszmegállónál kell a Duna part irányába fordulni.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
Autóval ellenkező irányba kell haladni a váltóponttól! Szobra a letkés határátkelőnél lehet áthajtani. A következő váltópont kb. 25 perc autóval (+határátlépés). GPS: 47.821425, 18.862131
KÖNNYŰ ASZFALT
Szobról a kerékpárúton kell futni Zebegényig.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 11-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 10 perc. GPS: 47.80056, 18.74044.
KÖNNYŰ ASZFALT
8,3 km a Duna partján, végig kerékpárúton.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 12-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 5 perc. GPS: 47.788697, 18.96069.
CSOPORTKÖR
A csoportkör a Dunakörző specialitása. Ezt a szakaszt minden csapattagnak egyszerre kell teljesíteni, “együtt szívunk” jeligére.
NEHÉZ TEREP
A nagymarosi Duna partról a kék+ jelzésen kell haladni Kövesmezőig. Innen a kék (OKT) jelzésen a Julianu kilátóig ahol készítsétek el a csoportképet. Ezután a kéken kell leereszkedni Nagymarosra a váltópontra.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
Javasoljuk, hogy a Széchenyi sétányon parkoljatok, ott ingyenes a parkolás.
KÖZEPES TEREP
Nagymarosról a bringaúton vezet az út Verőcéig. Könnyű futás néhány elágazással.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 12-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 10 perc. GPS: 47.8227, 19.025852.
HOSSZÚ ASZFALT
Verőcéről Leányfaluig a kiujelölt, Eurovelo 6 kerékpárúton kell futni. A szakaszon bárhol és bármikor lehet váltani.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
Javasolt váltópontok: VÁC 1 – 47.813204, 19.082815 / VÁC 2 – 47.798247, 19.105534 / VÁC 3 – 47.77764, 19.12523 / SZŐDLIGET 47.730782, 19.134162 / GÖD – 47.685102, 19.131119
KÖZEPES TEREP
Leányfaluról Tahitótfaluig a kerékpárúton folytatódik a Dunakörző.
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 11-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 6 perc. GPS: 47.752003, 19.078143.
KÖZEPES TEREP
A Dunakörző utolsó szakasza a 1113-as főúton halad végig. A menetirány szerinti bal oldalon kell futni, fejlámpa és láthatósági mellény viselése kötelező!
LETÖLTÉSEK
AUTÓVAL
A váltópont 11-es főút mentén érhető el. Menetidő autóval kb. 10 perc. GPS: 47.80056, 18.74044.